2010. július 23., péntek

Görögbe fogadva - My Life in Ruins (2009)

Georgia, a folyton elégedetlen görög-amerikai idegenvezető épp Görögországba tart csoportjával. Ősei földjére érkezvén nem csak az ország szépségeit fedezi fel újra, hanem saját “kefi”-jét is, mely görögül lelket jelent. Lelkesedésében nem osztoznak turistái, akik sokkal inkább azzal vannak elfoglalva, hogy pólókat vegyenek, és a tengerparton süttessék a hasukat, mintsem, hogy magukba szívják a görög történelmet, és a mediterrán ország lenyűgöző kultúráját. Georgia ezt persze rossz néven veszi, és mikor már teljes a káosz, az egyik turista, Irv Gordon veszi kezelésbe a befordult idegenvezetőt. Irv arra buzdítja a nőt, hogy adja át magát az élet örömeinek, érezze jól magát a bőrében, s talán még a szerelmet is megtalálja. Erre pedig lehet, hogy nem is kell majd sokat várnia. A turistabusz csak görögül beszélő sofőrje, Poupi ugyanis elsőre nagyon antipatikus Georgia-nak, ám a görög utazás során újra felfedezi magában a romantikus ént, és ekkor már Poupi sem olyan ellenszenves, sőt, meglehetősen vonzó.

stagevu
movshare
yv-n

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése