A kissé tohonya Sam Briggs amúgy jóravaló fiú, stabil egzisztencia, mellette az élet csupa biztonság. Egy szórakoztató magazinnál szerkesztő, és épp tervezi nőül venni aráját, a szép Melanie Claytont, főleg, hogy a hölgy várandós. Csupán egy bibi van: Melanie édesapja, a híresen szigorú bíró, Dick, ki nem állhatja a mi Samünket, aki persze érzi ezt, s így minden igyekezete, amivel próbálja megszerettetni magát leendő apósával s anyósával, Angelával, a visszájára sül el. Samet annyira frusztrálja a Dick felől felé áradó gyűlölet és megvetés, hogy persze teljesen rágörcsöl a helyzetre, hibát hibára halmoz, s igazi balfék módjára viselkedik folyvást. De így legalább, ami számára a legrosszabb hét, az a nézőnek a legszórakoztatóbb félóra a héten! Rögtön a sorozat elején Dick születésnapjára várják a fiatalokat a szülői házba. Sam és Melanie épp most tervezik bejelenteni az örömhírt a kis utód érkezéséről és tervezett esküvőjükről. De szerencsétlen események borzalmas láncolatának köszönhetően - melyek közül csupán egy, hogy egy illuminált kollegina lehányja Sam ingjét -, hősünk csúnyán elkésik, s mikor megérkezik sem visel mást, mint egy halványzöld nylonzacskót az ágyéka körül. Belépvén a házba rögvest könnyítene magán, ám a véletlen balszerencse úgy hozza, hogy a másnapi ünnepi kacsát sikerül levizelnie... hm... kb. két perce van ekkor az apóséknál. Másnap Sam kétszer majdnem megöli Dicket, igaz, először inkább csak elméletileg. Ez persze a lényegen és a közhangulaton nem sokat változtat.
01, 02, 03, 04, 05, 06,07, 08, 09, 10, 11, 12, 13, 14, 15, 16
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése